Browsed by
Tag: rongybaba

Ikertű befűzése és varrás

Ikertű befűzése és varrás

Biztosan nézegetted már a pólók ujját, és alját. Érdekes varrásképe van, melynek egyik oldalán két varrat fut párhuzamosan, a másik oldalán pedig egy bonyolult hurkolás figyelhető meg. Ezeket egy un. Fedőzőgéppel készítik, amit ugyan meg lehet vásárolni otthonra is, de nem kis befektetés. Ha még is szeretnéd, hogy a te ruháid ujjai és alja hasonlóan legyenek felvarrva, elegendő lesz egy ikertűt vásárolni háztartási varrógépedhez. Ebből is, létezik többféle vastagságú, mint a sima varrógéptűknél, tehát itt is érdemes figyelembe venni, milyen…

Read More Read More

Bugyi “Remake” II.

Bugyi “Remake” II.

Hétfőn leírtam, hogyan vettem le a mintát a szétkapott bugyiról. Most el is készítettem az új bugyit a mintából. Nem volt zökkenő mentes, hiszen mikor „kerestem a szimmetriát” a szétnyúlt bugyin, féltem a kisebb de tetszetősebb formáját használni. Próbáltam menet közben igazítani, de végül nem fejeztem be, mivel láttam, hogy egy szörnyszülött lesz. (Persze mikor anyukámnak meséltem, az első reakciója az volt, hogy ha megvarrtam volna, majd belenőtt volna egyszer…jogos, de addigra már próbáltam kicsinyíteni.) Szóval ilyen ez a hobbi…

Read More Read More

Bugyi “remake” I.

Bugyi “remake” I.

Biztos sokan tapasztalták már, hogy megveszik a drága gyerek bugyikat, de az pár használat után elnyúlik, a gumi szét megy…stb. Gondoltam egy nagyot, és lányom egyik szétment, csúnya bugyiját szétkapva megpróbálok varrni egyet, kicsit jobb anyagból. Ebben a részben bemutatom, hogyan lesz nekem a régiből mintám az újhoz. Szükséged lesz kicsi, hegyes ollóra bontóra (vagy gomblyuk vágó) ceruzára papírra vonalzóra papírvágó ollóra és egy kis türelemre 😉 Első lépésként elkezdtem lebontani a gumikat, majd szét bontottam az oldal varrásokat, és…

Read More Read More

A kódot a vágólapra másoltad.