Nadrág mentés

Nadrág mentés

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről kövesd Facebookon a Rongybaba blog oldalát, vagy lépj be a Gyermekruha szabás-varrás csoportba, ahol megmutathatod miket készítettél vagy felteheted a felmerülő kérdéseidet.

Nem tudom másnál hogy van, de az én lányaim igazi nadrág gyilkosok. Egy ideje sikeresen lyukasztják ki a térdénél, amit persze addig nyúznak utána, hogy a fejük is átférne rajt.

Bár a mai szeles, kissé hűvöskés nap nem ezt ígéri, minden bizonnyal nyakunkon a nyár, így elhatároztam, hogy nyári játszósnak tökéletesen megfelelnek majd a lyukas nadrágok rövidnadrággá varázsolva.

Először is lemértem mind két lábszáron hogy a lyukak teteje hol helyezkedik el. Nyilván valóan a magasabban lévő lett a vágási hossz, majd körbe mértem a lábszárakon, és levágtam.

Ezután már csak fel kellett varrni a szárak alját, és már bevetésre készen is állnak a régi-új rövid nacik 🙂

Ezzel ma is tettem a földünkért, és talán egy kicsit kevesebb szemét termelődött. <3

Comments are closed.
A kódot a vágólapra másoltad.