
Ing mintából Blúz
Március azon túl, hogy a tavasz egyértelmű kezdete, a tavaszi ünnepek hírnöke is számomra. Kezdve a nemzetközi nőnappal, az 1848-as megemlékezésen át, közelítve a húsvéti ünnepekhez. Ezeken az ünnepeken a gyerekeknek többnyire szükségük van egy fehér ingre/blúzra, a különböző intézményben megtartott ünnepségek fényének emeléséhez.
Bár jó ideje tudtam, hogy készülnöm kéne, hiszen a naptár visított, én még is valahogy kifutottam az időből, így bár már kinéztem egy cuki blúz mintát a nagyobbik lányomnak(és így a kisebbiknek is), már nem lett volna időm, megvenni, kinyomtattatni valahol, és még össze is állítani.
Szerencsére itthon is akad (egynéhányezer) minta, különböző magazinokban, de persze lányka blúz egyikben sem bújkált. Ekkor jött az ötlet, hogy azt az ing mintát fogom használni, amit fiamnak már kismilliószor megvarrtam. Persze kellett némi átalakítás, de ezek nem bonyolultak.
Az első és legfontosabb a gombolási irány megváltoztatása. Ha megnézitek egy női blúz és egy férfi ing gombolását, láthatjátok, hogy másképpen záródik. Ezért van az, ha viccből felveszed párod ingét kissé ügyetlenebbül gombolod.
A másik módosítás, ami az ing szerkezetét érinti, az az ujja hossza volt. Én már a jó időre, húsvétra, ballagásra készülök, így úgy gondoltam, ha az ujját lerövidítem sokkal jobban ki használja majd a lányom.
A harmadik módosítás szintén az ing szerkezetét érintette. A gallér részből csak az álló gallér maradt meg, így megint más hatást kelt a ruha megjelenése
A negyedik változtatás pedig, csak hogy egyedi legyen egy aprócska hímzés volt, aminek lánykám külön örült, és a legkisebbem is benyújtotta az igényét egy hímzett ünneplősre (természetesen megkapja <3)
Még időben a ballagási fotózásra elkészültem végül a blúzzal, így már abban feszített büszkén a fényképész előtt kislányom <3 Még szüksége lesz egy fekete szoknyára legkésőbb ballagásra, így azt jövő hónapban el kell kezdenem, hogy nehogy kicsússzak az időből újra. Addig is még a kisebbik lányomnak is varrok egy fehér, hímzett blúzt (vagy inkább ing ruha?) amit húsvétkor viselhet, oviban, családban 🙂



